DE | EN

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Az ember számára mindig is a madárvonulás jelentette a madarak életének legizgalmasabb részét. Ennek a természeti jelenségnek a tudománya sokáig vad találgatásokon és alig megkérdőjelezett történetek elbeszélésén alapult. Még maga Arisztotelész, minden kritikus természettudományi megfigyelés atyja is furcsa nézeteket képviselt, hogy például a kerti rozsdafarkúak, amikor télen eltűnnek, vörösbegyekké változnak.

Linné még azt hitte, hogy a fecskék a telet a békákhoz hasonlóan a tavak aljzatán töltik. Ugyanakkor tőle származnak az első modern impulzusok is a “migrationis avium” kutatásához – például az ötlet, hogy számos helyen pontosan fel kell jegyezni a vonuló madarak megjelenését, hogy képet lehessen kapni mozgásuk időbeli alakulásáról. Az ehhez hasonló és más közvetett megfigyelési módszerek maradtak sokáig a madárvonulás kutatásának egyedüli eszközei.

Jelentős áttörést a tudományos madárgyűrűzés feltalálása hozott. Hans Mortensen dán iskolai tanár volt az első, aki 1890-ben könnyű, számmal és visszaigazolási címmel ellátott fémgyűrűket helyezett fel a madarak lábára. Ezáltal először lehetett megbízható adatokat kapni arról, hogy honnan jönnek és hová mennek a madarak.

A kíméletes madárbefogás, a gyűrűzés és jelölés módszerei, valamint az eredmények kiértékelése az elmúlt száz év során hihetetlenül sokat csiszolódtak. Már az 1890 óta szerte a világon meggyűrűzött madarak száma is temérdek (55-60 millió egyed), az ebből nyert ismeretek pedig felbecsülhetetlenek. A kutatók közti nemzetközi egyeztetés, alkalmazkodás és együttműködés elengedhetetlen feltétele a madárgyűrűzés sikerének.

Az „Óvilágban“ három nagy útvonalat lehet megkülönböztetni:

• Az Atlanti-óceán keleti partja, itt verődnek össze Európa, Szibéria, Grönland és Kelet-Kanada madarai, hogy az európai és az afrikai kontinens nyugati partjai mentén teleljenek át. A madarak a Földközi-tengeren való átkeléshez a legrövidebb utat választják: a keletebbre fekvő költőterületekről érkezők a Boszporuszt, a nyugat-európai országokból érkezők pedig Gibraltárt. A Fertő-táj természeti térséget mindkét európai főútvonal érinti.
• A közép-ázsiai útvonal – ezt a területet a Himaláját megkerülve saját vonulási útvonal köti össze az indiai szubkontinenssel.
• A kelet-ázsiai/óceáni útvonal: Ebben a térségben Észak-Szibériától Ausztráliáig vezet a vonulás útja.

Vonulási stratégiák, inváziók, menekülési és szétszóródási mozgások

A megtett út hossza szerint a vonuló madarakat három csoportra osztjuk, a rövid-, a közép- és a hosszútávú vonulókéra. Minden bizonnyal leginkább a hosszútávú vonulók teljesítménye bámulatra méltó. Ebbe a csoportba tartozik az összes európai madár, amely a Szaharától délre telel át, ők legalább 3.000 kilométert tesznek meg útjuk során. Igen gyakran azonban sokkal hosszabb a megtett út.

A rövid-, közép-, és hosszútávú vonulók közti határvonal nem egyszer egy fajon belül húzódik. Az egerészölyvek Közép-Európában egyáltalán nem vonulnak, vagy csak rövid távokat tesznek meg. Az észak-skandináviai és oroszországi egerészölyvek ezzel szemben Kelet- és Dél-Afrikában telelnek át.

A költőhely és a téli szállás közötti rendszeres, évszakhoz kötött vándorlás a madárvonulás klasszikus formája. Ezek az időszakos, szezonális ingajáratok széleskörűen elterjedtek. Emellett azonban még mindenféle más módja is van a vonulásnak. A csonttollú, az északi tűlevelű erdők lakója, ismert „inváziós“ madár. Egyes években tömegesen bukkan fel szokásos téli elterjedési területén kívül.

Amikor ott egy hideg nyár után kevés a téli eleség (a madárberkenye bogyója), a populáció nagy része délre és délnyugatra vonul. Meglepetésszerű, előre nem jósolható megjelenésüket korábban járványok, háború és gyász előszelének tekintették. A nagy inváziók között több év vagy évtized is eltelhet.

Számos északi vízimadár, mint például a kerceréce megpróbál lehetőleg a költőhelyéhez közel áttelelni. Télen mindig épphogy az aktuális hó- és fagyhatár alatt tartózkodnak, például Közép-Európa jégmentes vizeinél. Ha itt betör a hideg, akkor kissé délebbre menekülnek. Ha azonban enyhébb az idő, észak felé mozdulnak el.

Elsősorban a fiatal madarak tesznek meg önállósodásuk után olyan vándorutakat, amelyeknek nincs közük a telelőhelyre történő vonuláshoz: a fiatal foltos nádiposzáták a nyár derekán elhagyják születési helyüket, és messzire elkóborolnak – nyilvánvalóan azért, hogy felderítsék jövőbeni fészkelőhelyeiket. Csupán ezt az akár több száz kilométeres „körbenéző utazást“ követően kezdik meg tulajdonképpeni őszi vonulásukat.

Wann findet der Vogelzug am Neusiedler See statt?

Igazából egész éven át. Az első fészkelők, amelyek már február elején megérkeznek, a seregély, a mezei pacsirta és a bíbic; a legkésőbb (május elején) betoppanó fajok a Dél-Afrikából hazaérkező gyurgyalag és a Délkelet-Ázsiából visszatérő kis légykapó vagy karmazsinpirók. Már augusztusban megkezdik hosszú, dél felé tartó útjukat a gólyák, a sarlós fecskék vagy a szalakóták. A nyári ludak ezzel szemben melegebb teleken akár decemberig is maradnak, mielőtt Dél-Európába vonulnának.

Energia: tárolás és takarékoskodás

A vonuló madarak a tájékozódás két formáját használják:

• az irány alapján történő tájékozódást
• a cél alapján történő tájékozódást, illetve navigációt.

Az irány alapján történő tájékozódás esetén a madarak egy adott szöget tartanak be egy viszonyítási ponthoz, például a Naphoz vagy a Föld mágneses teréhez képest. Ebből adódik egy bizonyos vonulási irány, pontos cél azonban nem. A cél megtalálása a navigáció feladata: ebben az esetben az állatok egy térben meghatározott, már ismert célpont felé repülnek (például költőhely, téli szállás).

A Föld egy hatalmas mágnes, mágneses déli és északi pólussal, amelyek a földrajzi sarkok közelében helyezkednek el. A mágneses tér vonalai, amelyek a Földet a déli féltekén elhagyják, majd az északi féltekén újra visszatérnek, a földrajzi szélességnek megfelelően különböző szöget zárnak be a földfelszínnel. A sarkokon ez a szög 90°, az egyenlítőnél 0°. A madarak tájékozódásukhoz e vonalaknak a bezárt szögét használják fel. Ezen kívül még segítséget nyújthat nekik a naplemente helye, a csillagok, az infrahangok és az illatmezők.

A vonuló madarak meglepő teljesítményei egy értékes energiatárolónak köszönhetőek: a testzsírnak, amelyet bőrük alatt, elsősorban a mell- és a hastájékon tartalékolnak. A madarak a vonulás előkészítő szakaszában testsúlyukat 35-90 százalékkal megnövelik. Ez azt jelenti, hogy a zsír az össztömeg 10-50 %-át is kiteheti.

Nagyon fontos az energia megfelelő beosztása. A hosszabb utakat teljesítő északi populációknál nagyobb a szárny tömege. A gólyák, pelikánok vagy ragadozók ezzel szemben a meleg légáramlatokat használják ahhoz, hogy nagyobb repülési magasságokat érjenek el.

Kutatási módszerek

A vonulási útvonalak védelme

Abban az esetben, amikor a madarak több országon keresztül vonulnak, és egy távoli országban töltik a telet, a fajvédelemnek csak régiókat átfogó szinten van értelme. Ha a legjobb védelmet szeretnénk biztosítani a madarak számára, akkor ott, ahol vonulásuk során megfordulnak, mindenütt kellene, hogy találjanak pihenő- és alvóhelyet.

A legtöbb nemzetközi egyezmény leginkább segítő jellegű, mint például a kereskedelmi tilalmak vagy védelmi rendelkezések. A nemzetközi természetvédelmi erőfeszítések sikerét jelzi az is, hogy a különböző államok kötelezettséget vállaltak arra, hogy pihenő- és költőhelyeket jelöljenek ki a vízimadarak számára (az 1971-es Ramsari Egyezmény szerint). A Fertő tó területe Ausztria elsőként kijelölt és legnagyobb Ramsari területe.