DE | EN

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Az évszázados legeltetés és kaszálás nyomán kialakult szteppszerű kultúrtáj nem csak rendkívül fajgazdag, de egy sor ritka növény- és állattársulást is rejt. A régió gazdálkodóival együttműködve a nemzeti park a területkezelés eszközeivel azon dolgozik, hogy ezeket az értékes élőhelyeket megóvja.

A messze nyúló, összefüggő rétek és legelők éppolyan jellegzetes részei a Fertőzugnak, mint a Fertő tó a nádasával, vagy a szikes tavak. A nemzeti park koordinálja az élőhelyet fenntartó és létrehozó legeltetést és kaszálást, ezek sikerét pedig a nemzeti park kutatómunkája méri le.

Mezőn fészkelő madarak, mint a bíbic, a piroslábú cankó vagy a nagy goda, de a mezei pacsirta és a sárga billegető is talál itt költőhelyet és táplálékot. A nyílt térségben időben észre tudják venni, ha potenciális ellenség – például barna rétihéja vagy nyest – közeleg. Így megkezdhetik a megfelelő védekezési reakciót, amely a meneküléstől az ellenség figyelmének elterelésén át egészen az ellentámadásig terjedhet. Egy ilyen esetben az ellenséget a laza kolóniákon belül az egyik költőpár a másiknak „passzolja át“. A marhatrágya gazdag rovarvilágnak ad otthont, ennek képviselői pedig számos madárnak szolgálnak táplálékul.

A legeltetés és a kaszálás hatása hasonló: A területek nyitottak maradnak, a szerves anyag elvonásával pedig tápanyag kerül ki a rendszerből. Így tarthatók fenn a tápanyagszegény száraz és félszáraz gyepek, amelyek az Európai Unión belül úgynevezett prioritást élvező élőhelynek minősülnek. A kaszáláshoz képest, amely mindent többé-kevésbé ugyanolyan szintre nyes le, a legelésnél egyes növények teljes hosszukban megmaradnak. Ezeket a védekező növényeket (tüskéjük, tövisük, keserű ízanyaguk vagy méregtartalmuk miatt) az állatok nem fogyasztják el. Ilyenek például a tövises iglice és a mezei iringó.