
Nádaratás
A nemzeti parkban folyó területkezelés keretében a Fertő tónál és egyes szikes tavaknál nádaratás folyik. A learatott nádat tetőfedéshez használják fel, vagy nádmatracokat készítenek belőle. Gazdasági érdek az egy-kétéves nádasokhoz kötődik, ahol a szálak nagyok és erősek. A termés nagy része exportra kerül, a legfontosabb felvevőpiac a holland és az észak-német.

Gúlákba rakott nád
Bizonyos szikes tavakon és az elnádasodott nedves réteken a középtávú cél a nádállomány eltávolítása, és ezzel a nyílt táj arculatának helyreállítása. Ennél elsősorban a kaszálásnak és a legeltetésnek van nagy jelentősége.
A Fertő tavi nádaratás segít fenntartani a tó nádasának szerkezeti változatosságát. Az évente learatott nádállományok más fajoknak szolgálnak élőhelyül, mint az öregebb nádasok, mindkettőnek fontos szerepe van tehát. A nádállományok égetésének a célja fiatal nádasok létrehozása. Ez az eljárás azonban csak hatósági engedéllyel, február végéig hajtható végre.

