Weiden/See-től délre tágas füves táj terül el, amelyből 410 hektár a nemzeti park része. A Seedamm mentén a B10-es kerékpárút vezet Podersdorf/See felé. Az úttól a tó felé szikesek és nádasok találhatók. A szárazföld felé pedig, ahol egykor a törökök által 1529-ben porig rombolt Zitzmannsdorf település terült el, félszáraz gyepek és időszakosan nedves rétek váltakoznak. A száraz élőhelyeken olyan botanikai kincsek nőnek, mint a szártalan csüdfű, az árvalányhaj, a törpe nőszirom vagy az osztrák zsálya, a nedves helyeken pedig korcs nőszirom, hagymaburok és molyhos réti őszirózsa. A kis, időszakosan vízzel borított területek táplálékkínálatukkal többek közt idevonzzák a nagy godát, a piroslábú cankót, a nagy pólingot és a bíbicet. A rétek egyes részein pillangóritkaság él: a magyar sziklaaraszoló lepke.

A területkezelés részeként június közepétől a rétek egy részét lekaszálják. A víz visszaduzzasztása révén a régi vízelvezetőárkokban megmaradhatnak a kétéltűek élőhelyei.

Ezen a mintegy 3.000 hektárt felölelő részterületen egy sor szikes tó, továbbá rétek, tómenti részek és maga a Fertő tó nádasa található meg kis körbezárt tavacskáival. A Podersdorftól délre eső legeltetett partközeli részeken nyári ludak százai mellett gólyatöcs is fészkel.

Itt, a Stinkerseen-nél valamint a nedves réteken jól megfigyelhetők az átvonuló parti madarak. A szikes tavak szárazon maradt partjain tágas sziksó-mezők rajzolódnak ki a megfelelő szikes növényzettel. Az Unterer Stinkerseenél rendszeresen látni küszvágó csért, a Zicklackenél gulipán és széki lile költ. A növényzettel csak gyéren borított parti részeken él a szongáriai cselőpók. A Zicklacke és a Kirchsee partmenti területeit marhákkal legeltetik, hogy a fészkelőhelyeket ne nője be a növényzet.

A tóközeli részeken Przewalski- és melegvérű lovak legelésznek. A területkezelés munkálataihoz tartozik a kaszálás és a nádaratás is. A Stinkerseenél, a Zicklackénél valamint a Kirchseenél betiltották a vízivad vadászatát.

Ez a részterület a szárazföld felé a nemzeti park ugyanilyen nevű természeti zónájában folytatódik, így annak hatékony pufferközege. A Fertő tó Illmitztől és Apetlontól délre fekvő feltöltődött részét időszakosan elárasztott rétek, változatos szerkezetű nádállományok és kis facsoportok alkotják.

A nádas madárfajait, így nagykócsagot, kanalasgémet, réce- és lúdfajokat, valamint nádi énekesmadarakat gyakorta látni itt, a szintén ezen az élőhelyen előforduló nagytestű emlősök (őz, szarvas, vaddisznó) napközben inkább biztos fedezékbe húzódnak vissza. Az állattartás hanyatlásával számos rét és legelő veszett el, mert elnádasodtak, vagy elbokrosodtak. .

A nemzeti parkban sikerült helyreállítani jó néhány értékes élőhelyet: az évenkénti kaszálás fenntartja a nedves réteket, a fehér szamarakkal kis területen történő legeltetés a homokos Seedammnál hozzájárul hozzá a biotóp ápolásához, egy szürkemarha gulya pedig megakadályozza a nád szárazföld felé való elterjedését.

Télen kiválasztott területeken történik a nádaratás. A nemzeti park természeti zónájában 1993-ban betiltották a vadászatot.

A délre eső kisebb szikes tavak és rétek mellett ez a megőrzési zóna elsősorban az Apetlontól északkeletre található szikes tavakból és legelőkből áll. Madártani szempontból különösen a Lange Lacke érdekes a vele határos Wörthenlackennel együtt, de a Neubruch- és a Fuchslochlacke is sok vonuló madárfajnak nyújt pihenőt és táplálékot. A legelőkön bíbic és piroslábú cankó költ, a nádasban barna rétihéja és szárcsa. Hörcsög, ürge és mezei görény is él itt. A florisztikai ritkaságok közé tartozik a sziki üröm és a bárányparéj.

Nagyjából október közepétől kezdődően a Lange Lackénál minden este több ezer lúd gyűlik össze pihenőhelyein. A Fertőzugban költő nyári ludak mellett az észak-európai fészkelő-helyeikről délre vonuló nagy lilikek és vetési ludak is itt szállnak meg a tél előtt.

A Lange Lacke és a Wörthenlacken körüli területek vízivadvédelmi zónák, így a vadászat itt tilos.

A hagyományos, marhákkal történő legeltetés röviden tartja a növényzetet a talajon fészkelő madarak számára, és lényegesen szelektívebb kezelési módszer, mint az egyszeri kaszálás. Körülbelül 80 ha szántón folytat biológiai gazdálkodást a nemzeti park igazgatóság: ott elsősorban a ludak lelnek nyugodt táplálkozóhelyre. Amit meghagynak, azt télen megeszik a nemzeti park állatai.

A maga csupán 142 ha-os területével ezt a Tadten és Andau mellett elhelyezkedő nemzeti parki részterületet 200 ha zöldugar övezi. Az idők során a Fertő tónak ezt az egykori rész-medrét több csatornán keresztül lecsapolták, és már a XVIII. században inkább mocsárra kezdett hasonlítani. 1870-től kezdődően elkezdődött a nagyobb léptékű tőzegbányászat. A Hanság utolsó tavacskái a Hanság-főcsatorna létesítésével tűntek el.

1973-ban a burgenlandi tartományi kormány a túzok fészkelőhelyét fokozottan védett természeti területté nyilvánította. A túzok, a fürj, a nagy póling, a réti fülesbagoly, a cigány csuk és a tövisszúró gébics Ausztria-szerte jelentős állománya mellett ritka növényfajok is fellelhetők itt, mint például a mocsári kosbor vagy az árvalányhaj. Télen megfigyelhető itt gatyás ölyv, kékes rétihéja, kis sólyom és rétisas.

A területkezelés fő célja itt a túzokállomány megóvása. A szénát csak későn takarítják be, megőrizve így a jellemző réti növényzetet.

A vízelvezető árkok visszaduzzasztása a nedves rétek védelmére szolgál, ezen kívül egy Galloway-marha gulya is legeli a területet.